Lándzsás útifű

A lándzsás útifű az egyik legismertebb gyógynövény, melyet elsősorban felső légúti megbetegedések esetén alkalmazunk, holott számos egyéb gyógyhatása is ismert.

Ismerkedjünk meg vele!

Elterjedés és élőhely

A lándzsás útifű egész Európában, így Magyarországon is széles körben elterjedt. Gyakori útszéleken, legelőkön, kaszálókon, réteken, de még a városi zöldterületeken is megtalálható. Kifejezetten szárazságtűrő növény, ezért a kevésbé művelt területeken is gyakran megtelepszik.

Felépítés, botanikai jellemzők

Évelő növény, amelyet hosszúkás, lándzsa alakú levelei alapján könnyű felismerni. Levelei tőlevélrózsát alkotnak, erősen erezettek. Virágszára hosszú, levéltelen, tetején hengeres virágzat található, amely apró, barnás-fehér virágokból áll. Virágzása májustól szeptemberig tart.

Hatóanyagai

A lándzsás útifű levelei sok értékes hatóanyagot tartalmaznak:

• Iridoid glikozidok (pl. aukubin) – gyulladáscsökkentő, antimikrobiális hatású
• Flavonoidok – antioxidáns tulajdonság
• Cseranyagok – összehúzó hatású, segíti a sebek gyógyulását
• Nyálkaanyagok – jótékonyan bevonják a nyálkahártyát, csillapítják az irritációt.
• Szilicium – segíti a szövetek regenerálódását
• A-, C- és K-vitamin kisebb mennyiségben

A lándzsás útifű gyógyhatásai

1. Légúti megbetegedések:
Az egyik legismertebb hatása a köhögéscsillapító és nyálkahártya-nyugtató tulajdonság. A nyálkaanyagok védőréteget képeznek a torkon és a légutakon, ezáltal csökkentik a köhögési ingert. A glikozidoknak gyulladáscsökkentő hatásuk van.
Megfázás, torokfájás, hörghurut, köhögés esetén teaként önmagában vagy teakeverék (ez a gyakoribb) formájában alkalmazzuk. Egy másik gyakori felhasználási mód Lándzsás útifű szirupként történő felhasználás.

2. Sebgyógyítás:
Az összetört leveleket sebekre helyezve a friss levél gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő és regeneráló hatású. Régen az úton lévő vándorok „út menti patikájaként” használták, ha nem volt más kéznél a sebgyógyításra.

3. Emésztőrendszeri problémák:
A benne található nyálkaanyagok és cseranyagok enyhítik a gyomor és bél nyálkahártyáinak irritációját, segítik a gyulladt emésztőrendszer regenerálódását. Gyomorsav által okozott felmaródások esetén nyálkaanyagai jótékonyan bevonják a sérült nyálkahártyát, így gyomorsav teák gyakori összetevejője ez a csodálatos gyógynövény.

4. Allergiás reakciók, bőrproblémák:
Külsőleg alkalmazva csillapítja a rovarcsípések, kiütések, ekcéma vagy napégés okozta bőrirritációt.

5. Húgyúti gyulladások:
Gyulladáscsökkentő hatása miatt enyhíti a húgyúti panaszokat, főként más gyógynövényekkel kombinálva.

Felhasználási módok

• Tea: 1-2 teáskanál szárított levelet 2 dl vízzel leforrázva, napi 2-3 csészével ajánlott
• Szirup: cukorral vagy mézzel készítve kiváló háziszer köhögés esetén
• Borogatás: friss levél összezúzva, közvetlenül a sebre vagy csípésre
• Tinktúra: alkoholos kivonat formájában belsőleg és külsőleg is használható
• Kenőcsök: bőrnyugtató, hámosító készítmények alkotórésze

Ellenjavallat, figyelmeztetés

Általában jól tolerálható, allergiás reakció ritkán fordul elő. Terhesség alatt, illetve kisgyermekeknél is biztonságosan alkalmazható, de a szirup készítése során a mézre való érzékenységre figyelni kell.

Az útifűhöz kapcsolódó legendák és népi hagyományok

Az útifüvet már az ókori görögök is ismerték. Dioszkoridész és Plinius is említi, mint sebgyógyító és vérzéscsillapító növényt. A népi gyógyászatban úgy tartották, hogy az útifű „megállítja a vért és lezárja a sebet”. Szimbolikusan is az „út segítőjének” tartották, aki megvédi az utazót – innen a neve is: útifű.

„Útifüvet kötnek a talpára”: ez a mondás a sebgyógyító tulajdonságából ered. Régen a vándorok hosszú utat tettek meg gyalogosan, sokszor mezítláb. Sokszor kisebesedett a lábuk, amelynek gyógyítására az útifüvet hívták segítségül, hisz mindenhol megtalálható volt. Így, ha valakit szélnek eresztenek, útnak engednek, útifüvet kötnek a talpára, mint régen a vándoroknak.

A magyar paraszti hagyományban sokszor kötöttek belőle védelmező amulettet gyermekekre, és a szülés segítő növénye is volt.

A friss leveleket a „szentfűvek” közé sorolták, amelyeket templomban is megáldottak.