Barion Pixel
Az aranyló szirmok ereje: a körömvirág gyógyhatása

Az aranyló szirmok ereje: a körömvirág gyógyhatása

A körömvirág (Calendula officinalis) évszázadok óta elismert és kedvelt gyógynövény, mely nemcsak kertjeinket díszíti ragyogó narancssárga és sárga virágaival, hanem számos gyógyhatásáról is ismert. Ebben a blogbejegyzésben bemutatom a növény történetét, miben rejlik a körömvirág gyógyhatása és felhasználási lehetőségeit, illetve megtudhatod, hogy készíts házilag körömvirág olajat és tinktúrát.

Körömvirág gyógyhatása

A körömvirág története

A körömvirágot már az ókori Egyiptomban is használták, ahol a fiatalító hatása miatt nagy becsben tartották. Európában a középkorban terjedt el, amikor a kolostorkertekben termesztették és főként sebek kezelésére, valamint bőrproblémák gyógyítására alkalmazták.

Az első orvostudományi feljegyzés, ami egyértelműen a körömvirágot említi Bingeni Szent Hildegard nevéhez fűződik, aki „fejkosz” és bőrtisztátalanság kezelésére javasolta.”Kinek ótvar van a fején, vegye a körömvirág levelét s virágját, nyomja ki a nedvüket, majd készítsen a nedvből némi vízzel meg zsemyle- vagy rozsliszttel tésztát. Akkor tegye a tésztát a fejére, kösse jól át kendővel, s hagyja rajta, míg megmelegszik s a tészta felfakad, aztán vegye azt le.”  Valamivel később Albertus Magnus (1193-1280) a domonkosok leghíresebb tudósa a körömvirágot szintén sebgyógyításra, belsőleg pedig májbetegségekre ajánlotta.

Szárított körömvirág

A körömvirág elnevezései

A körömvirágnak számos népies elnevezése létezik, ezek a „beszédes” nevek mind-mind a körömvirág valamelyik tulajdonságára utalnak.

Burjánzó virág: valószínűleg hihetetlen élniakarásának köszönheti ezt a nevet. Ha egyszer elvetjük, következő évben újból megjelenik, hisz magjait bőségesen elszórja.

Ringele (gyűrűcske):  Bingeni Szent Hildegárd feljegyzéseiben szerepel így. Magjai, csavarodottak, gyűrű formájúak. Ezért nevezték így a középkorban. Német elnevezése is erre utal Ringenblumen.

Szűz Mária aranya: már a kereszténység is nagy becsben tartotta gyógyító hatását.  Még vallási szertartásokon is fontos helyet foglalt el. Mária gyógyító erejét látták a virágban.

Hamis sáfrány: ételek színezésére használták szirmait, és persze jóval olcsóbb volt, mint a sáfrány, így a szegények sáfrányának is nevezték

Calendula: latin elnevezése  onnét eredhet, hogy a rómaiak a hónap első napjait „calendae”-nek nevezték, amely hónapról hónapra ismétlődik. Ez arra utal, a virágzás folytonosságára utal, hisz májustól késő öszig ontja aranysárga virágait. Egy másik feltevés szerint a pap minden hónap első napján  liturgiára hívja a híveket, ami szintén a folytonosságra utal.

A körömvirág ma is is töretlen népszerűségnek örvend, mind a gyógyításban , mind a kozmetika iparban.

Szárított körömvirág

A körömvirág gyógyhatásai

A körömvirág számos aktív hatóanyagot tartalmaz, amelyek miatt kiváló gyógyhatású növényként tartják számon. A gyógyászat ma már kizárólag a virágokat hasznosítja, mely illóolajokat, karotinoidokat, szaponint, poliszaharidokat, vitaminokat, ásványi anyagokat  tartalmaz.

Íme néhány a legfontosabb gyógyhatásai közül:

Gyulladáscsökkentő és antibakteriális: A körömvirág kivonata segít csökkenteni a gyulladást és elpusztítani a baktériumokat, így hatékonyan alkalmazható gyulladt, fertőzött bőrfelület, rovarcsípések kezelésére. Főzetét, olajos kivonatát illetve a belőle készült krémet használhatjuk fel a gyulladt, fertőzött sebek, hámsérülések kezelésére

Sebgyógyító: A körömvirág serkenti a bőr regenerálódását, így gyorsítja a sebek gyógyulását. Szintén kenőcsök, balzsamok és tinktúrák formájában használható, de ha épp nem áll rendelkezésre egyik sem, csak a szárított vagy nyers virágok, készítsünk egy erősebb körömvirág teát, és ezzel kezeljük a problémás bőrt.

Bőrápolás: A száraz, irritált vagy ekcémás bőr kezelésére is kiváló. A berepedezett, fájó sarkat érdemes körömvirág kenőccsel vagy olajjal kenni esténként. Napégés és egyéb égési sérülések esetén jó hatású a körömvirágos borogatás.

Emésztőrendszeri és nőgyógyászati problémák: Belsőleg alkalmazva a körömvirág teája segíthet a gyomor- és bélrendszeri gyulladások csökkentésében, valamint enyhíti a menstruációs görcsöket.

A körömvirág felhasználási módjai

A körömvirág sokoldalúságának köszönhetően számos formában felhasználható:

Tea: Szárított vagy nyers körömvirág szirmokból készült tea gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású. Kiválóan alkalmazható gyomorfájdalmak, emésztési problémák és menstruációs görcsök enyhítésére.

Kenőcs, szappan: Körömvirág alapú kenőcsök, krémek, szappanok hatékonyan kezelik a bőrproblémákat, sebeket és égési sérüléseket.

Olaj: Körömvirág olajat használhatunk bőrápolásra, masszázshoz vagy akár hajápolásra is, mivel tápláló és hidratáló hatású.

Tinktúra: Alkohollal készült körömvirág kivonat, mely belsőleg és külsőleg egyaránt használható gyulladások csökkentésére és sebgyógyításra, törések, zúzódások borogatására.

Körömvirág szappan

Körömvirág olaj elkészítése

Saját magunk is készíthetünk a körömvirágból olajat. Semmi ördöngösség nincs az elkészítésében. Vegyünk egy marék szárított vagy friss körömvirágot. Én jobban szeretem a frisset használni, hisz a hatóanyagok hamarabb kioldódnak belőle. Arra viszont figyelni kell friss növény használatakor, hogy egy napot szikkasszuk a virágfejeket, hogy a nedvesség nagy része eltávozzon belőle, hisz ellenkező esetben a készítmény gyorsan avasodásnak indulhat.

A virágokat tegyük egy dunsztos üvegbe, öntsük le olívaolajjal vagy másfajta, avasodásra kevésbé hajlamos olajjal, 5-6 hétig lezárva, fénytől védett helyen áztassuk. Időnként kevergessük meg, és az üveg felső részén esetlegesen keletkező nedvességcseppeket törölgessük le, hogy azok nehogy az olajba kerüljenek. 5-6 hét után szűrjük le a készítményt, és el is készült  a gyógyító olajunk. Lehetőleg sötét színű gyógyszertári üvegben tároljuk, és címkézzük fel, hogy mikor készítettük. Egy évig nyugodtan felhasználható.

Körömvirág olaj

Körömvirág tinktúra elkészítése

A tinktúra a gyógynövények hatóanyagainak alkohollal történő kivonata.

A körömvirágfejeket leöntjük 37-40%-os alkohollal. Ez lehet gyógyszertári tiszta szesz, de megteszi a házi pálinka is, kb. 1 hónapig áztatjuk a növényt, majd leszűrjük, és kész is a körömvirág tinktúra. Évekig felhasználhatjuk, nem fog megromlani.

Körömvirág

A körömvirág nemcsak szép, hanem rendkívül hasznos növény is, melynek gyógyhatásait érdemes kihasználni. Legyen szó bőrápolásról, sebgyógyításról vagy emésztési problémák kezeléséről, a körömvirág sokoldalú felhasználása révén számos egészségügyi problémára kínál természetes megoldást. Érdemes tehát otthonunkban és kertünkben is helyet szorítani ennek a csodálatos növénynek.

Kapcsolódó témák: körömvirág
Németh Anita

Németh Anita vagyok, természetgyógyász-fitoterapeuta és a Fűből-Fából gyógynövényes termékek megálmodója.

Szenvedélyem a gyógynövények és a holisztikus gyógyítás. Blogcikkeimmel célom, hogy megosszam a gyógynövényekkel kapcsolatos tudásomat és tapasztalataimat, valamint inspiráljam olvasóimat a természet gyógyító erejének felfedezésére.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is! Ha szeretnél többet tudni a gyógynövények csodálatos világáról, iratkozz fel hírlevelemre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük